Fiatal korban még rengeteg kérdőjel van az emberben, merre menjen tovább tanulni, milyen barátokat válasszon, egyáltalán bízhat-e az emberekben, mi van ha csak kihasználják, legyen szó párkapcsolati vagy egyéb kapcsolatokról. Akinek van valamihez kimagasló tehetsége, az abban tudja kamatoztatni a tudását és akár egy életen át azt csinálhatja amit szeret és ért hozzá, és ebből meg is élhet. Viszont sokan vannak akik úgy érzik ők “nem értenek semmihez”, nem érnek el kiemelkedő eredményeket se a sportban, semmilyen tantárgyban, zenei tehetség sem szorult beléjük? A kérdés hogy velük mi lesz? Követhetik a szüleik példáját és az ő pályájukat választva élhetnek egy középszerű életet amit igazán nem is maguknak választottak, és életük végéig gyötörheti őket a kérdés: mi lett volna, ha…? Ez a 4 szó rengeteg további kérdést vett fel és sokaknak az egész életét végigkíséri, hiszen minden egyes döntés amit meghozunk azt jelenti hogy egy vagy több másik lehetőséget kihagyunk miatta, így jogosan merül fel mégis mi lett volna a legjobb. Nem csak a továbbtanulásról, munkavállalásról van szó, párkapcsolatokban különösen kényes kérdés, hiszen mi van ha valakivel együtt vagyunk 4-5 évet és a végén mégis szakítás lesz a vége, nem lehet hogy jobb lett volna már az első intő jelnél kiszállni és nem arra várni hogy megváltozik az illető vagy az egész kapcsolat? Nem lehet hogy okosabb lenne néha az észre és nem a szívre hallgatni? Azt hiszem ahogy idősödünk egyre inkább érezzük ennek a súlyát és sok esetben belátjuk hogy az észnek bizony győznie kell és nem mindig a szívre kell hallgatni mert az bizony nem minden esetben jó tanácsadó. Megfogalmazódott bennem valami amire már biztos sokan mások is rájöttek: Bármilyen döntést hozol meg az első kérdésed az legyen: “Mi nekem a jó?” A hangsúly a “nekem”-en van, mi az ami számomra a legelőnyösebb, amitől ÉN érzem jobban magam, mi az, ami az ÉN jövőmnek a legjobbat tesz és mi az amit hosszútávon ÉN nem fogok megbánni. Túl sokszor döntünk mások érdekeihez viszonyítva, sokan ragadnak benne olyan kapcsolatban ahol nem akarják megbántani a másikat a szakítással, ahol már igazán nincs is szerelem, de félnek a jövőtől, vagy pályaválasztásnál az apát akinek az egész családjában mindenki orvos és az utódnak is egyszerűen annak kell lennie, holott ez a bizonyos utód sokkal szívesebben vinné tovább az édesanyától öröklött művészeti vonalat.
Pár éve voltam egy Csernus előadáson és ha sok mindenben nem is adtam neki igazat, egyben biztosan: ahhoz hogy érett gondolkodású felnőtt emberré váljunk, az azzal kezdődik hogy el kell fogadnunk hogy emberek vagyunk és mint emberek, egyszer meg fogunk halni. Nem pontosan így mondta, de ez volt a lényege. Ezen akkor elméláztam és nagyon igaza volt: tiniként még eszünkbe se jut a halál gondolata és igazán akkor válunk felnőtté ha ez tudatosul bennünk, de nem csak olyan szinten hogy “jó, oké, egyszer meghalok” hanem úgy igazán felfogjuk hogy a földi életünk véges és kár lenne az “élet értelmén” gondolkozni, hiszen ez mindenkinek más és más, de abban egészen biztosak lehetünk hogy mindenkinek véges. És ez a kulcsfontosságú az életben: fel kell fogni és el kell fogadni hogy az élet rövid és egyszer véget ér. Nem tehetsz ellene semmit. Ha ezt elfogadjuk akkor ideje belátni hogy az élet nem elég hogy véges, de olyan 20 fölött fénysebességgel kezd el repülni az idő. Tényleg, mintha másik dimenzióban élnénk. A gyerekkoromra a mai napig úgy emlékszem vissza mint egy végtelen utazásra, ahogy a tiniként eltöltött évek is így visszatekintve rettenetesen hosszúnak tűntek és akkor is annak éreztem, a végeláthatatlan iskolaévek, mikor már alig vártuk a nyári szünetet és ami tény és való rettenetesen gyorsan elrepült. Akkoriban alig vártam hogy végre felnőtt legyek és elkezdhessem az “igazi” életet, pedig mennyivel jobb lett volna gyereknek maradni gondtalanul, vidáman, a játszótéren a barátokkal, miután megírtam a leckét. Hiába mondták a felnőttek hogy “addig örülj amíg gyerek vagy, addig örülj amíg tanulhatsz” nem hittem nekik, pedig milyen igazuk volt! Ugyanakkor a felnőtté válás megadott egy olyan szabadságot amire szükségem volt: már nem függtem a szüleimtől, ha kellett valamire pénz nem tőlük kellett kérni hanem a saját munkával megkeresett pénzemet költöttem és ilyenkor kezdi el érezni az ember a pénz értékét, hiszen másét mindig sokkal könnyebb költeni mint a sajátot.
Ugyanakkor úgy gondolom hogy igaz az a mondás amit nem rég hallottam-angolul, magyar fordításban a következő: “Az élet túl rövid ahhoz hogy rossz bort igyunk” Ez számomra azt jelenti hogy használjunk ki az életben minden lehetőséget, adjuk meg magunknak mindazt amire szükségünk van és akarjuk, sokan leélnek egy egész életet úgy, hogy a fogukhoz verik a garast és gyűjtögetik a pénzt, de kérdem én: mire? Mire gyűjtögetsz? A “nagy betűs életre”? Hiszen már benne vagy! Nem fog egyszer csak szembejönni veled egy hirdetőtábla hogy “Én vagyok a nagy betűs élet, rám vártál!” Nem fog senki megrázni hogy “Helló, ez már az élet!” Vedd észre hogy már benne vagy és ne várj a csodára, ne hagyd hogy elússzon melletted az idő, mert arra fogsz ébredni hogy 20 éves voltál majd hirtelen 50 lettél és semmi mást nem tettél, csak gyűjtögettél, félretettél, várakoztál, nem engedtél meg magadnak olyan dolgokat amiket szerettél volna, nem szereztél maradandó élményeket és nem is éltél még igazán. Csak akkor már lehet hogy késő lesz..? Igaz, hogy soha sem késő új életet kezdeni, akarom mondani elkezdeni az életet, de minél előbb észbekapunk, később annál hálásabbak leszünk magunknak.
Mikor megkaptam az első igazi fizetésem-egy autósiskola irodavezetőjeként-, másfél napig tartott, aztán mikor már saját bevételi forrásom volt vállalkozóként, sokáig nem bírtam leállni a költekezéssel és még a 2 buszmegállónyi utat is inkább autóval tettem meg mert rajtam magas sarkú volt és én bizony nem fogok sétálni ha megengedhetem magamnak a taxit. A legdrágábbat választottam minden termékből, mert “megtehetem”, a legdrágább éttermek és utazások jöhettek csak szóba. Aztán rájöttem hogy ez sem a jó megoldás: a lényeg a mértékletesség. Megveszem a drága bort, de ha az olcsót már kóstoltam és ízlett akkor azt választom. Nem derogál kis butikokban vásárolni ha ott tetszik meg valami, és jó minőségűnek találom, viszont egy nívós, márkás cipőre vagy táskára bármikor kész vagyok kiadni nagyobb összeget, mert tudom, hogy megéri, és befektetés, csak egyszer kell megvenni, és hosszútávon jobban megéri egy darabot vásárolni kicsit drágábban, mint több vackot ami úgyis tönkremegy. Ha két buszmegállónyira van a célom, inkább elsétálok, a magas sarkút meg addig a táskámba rejtem. Meg kell tanulni a pénznek az értékét, és ezt csak az tudja igazán aki dolgozott már életében, aki tanul, vagy a szülei/pasija tartja el az nem fogja megtanulni mi a különbség aközött ha munkával megkeresett pénzből veszel magadnak valami értékeset és mindig emlékezni fogsz rá hogy mennyit güriztél érte, de megérte, mintha apuci vagy a pasid hitelkártyája jutattott hozzá és nem kellett érte csinálnod semmit. Azt mondják a pénz nem boldogít, ami nyílvánvalóan hülyeség, hiszen ha nincs pénzed akkor rengeteg nélkülözésben lesz részed, ha viszont van, akkor olyan tapasztalatokat, élményeket szerezhetsz amikből sokat meríthetsz, nincs is annál izgalmasabb mint felfedezni egy új kultúrát, tájat, világot, új élményekkel gazdagodni és új ismerettségeket kötni, új dolgokat kipróbálni. Ugyanakkor van, aki pénz nélkül egy szál hátizsákkal vág neki a világnak, mégis boldog és megtalálja azt amit keresett. Néha az a nő jut eszembe aki mocskos drágán vett egy luxus fehérneműt és mindig valami különleges alkalomra tartogatta. Ez a “különleges alkalom” sohasem jött el, elütötte egy villamos, meghalt, a fehérneműt pedig sohasem avathatta fel. Minden nap amit a Földön töltünk ajándék, és minden napot különlegessé kell tenni, honnan tudod, hogy nem ez lesz az utolsó..?
Szerintem az életet úgy kell felfogni mint egy utazást, aminek egyszer vége, viszont nem a cél a lényeg, hanem maga az út, és ezt az utat megtölteni mindennel ami boldoggá tesz, legyen az zene, sport, utazás, bulizás, akármi. Nem szabad belefásulni a hétköznapok monotonitásába ha minden napod ugyanolyan és már unod az életed, MERJ változtatni, hiszen senki nem fogja megtenni helyetted, csak te tehetsz lépéseket és ne félj az újtól, az ismeretlentől, hiszen ha most boldogtalan vagy, annál már csak jobb lehet ha mersz új irányba nyitni! Utálod a munkád? Válts! Szívesen kimennél külföldre? Menj! Szakítani akarsz a pasiddal, de félsz hogy egyedül maradsz? Szakíts! Mire vársz? Arra, hogy “kész” legyél? Arra várhatsz az egész életeben! Ébredj fel és kezdj el élni!
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: